2011. augusztus 29., hétfő

Római vakáció

Néhány nappal ezelőtt egy csodás kiránduláson volt lehetőségem részt venni, nem máshol mint az örök városban, Rómában. Nagyon készültem már rá, hiszen kevés olyan város van itt Európában aminek ilyen gazdag a történelme és ilyen bődületesen sok látnivalóval rendelkezik. Amikor elolvastam a tervezett programot, világossá vált, hogy ez nem lesz egy egyszerű menet:) 

Felsorolni is nehéz lenne hány templomot, múzeumot, teret, szökőkutat, híres szobrot, festményt láttunk, most egy pár kép erejéig szeretném Nektek megmutatni Rómát az én szemszögemből:)

Első körben a vallási múlttal ismerkedtünk. Kezdjük például a Vatikánnal. Olyan gazdagság, fényűzés és pompa jellemezi a vatikáni emlékeket, amikre szavakat is nehéz találni. Itt van például a Szent Péter Székesegyház, a pápai lak szomszédságában.



Óriási méretek jellemzik, mindenhol márvány és aranyozott freskók borítják a falakat, míg a szem el lát... Itt található az eredeti Pieta is, mely Michelangelo műve, mint oly sok alkotás még városszerte.


A Vatikán híres nevezetessége a Sixtus-kápolna is, mely arról híres, hogy ha egy pápa elhalálozik, az összegyűlt egyházi főméltóságok addig nem hagyhatják el az épületet, míg meg nem születik a döntés, hogy ki legyen az új pápa. Az itt található freskók elkészítésében is részt vett Michelangelo. 


Róma második legnagyobb bazilikája, a Szent Pál Bazilika egy gyönyörű parkkal rendelkezik, a következő képen ezt láthatjátok. Az épületben az összes valaha volt pápa arcképe megtalálható, mozaikokból elkészítve. Az aktuális pápa arcképe pedig, jelen esetben Benedeké még kivilágítást is kap. Be kell valljam nem vagyok kifejezetten vallásos típus, de ezek a monumentális alkotások magukkal ragadtak.


Lazításként gyönyörű tereket is megcsodálhattunk. Itt van például a Piazza Navona, közepén egy olyan szökőkúttal, amely a Föld 4 legnagyobb folyóját - köztünk a Dunát - szimbolizálja. A látogatók közkedvelt helye hangulatos éttermekkel, zenészekkel, képzőművészekkel.


Természetesen megnéztük a Spanyol lépcsőt is, ahol tényleg mindig nagy élet van, és elmentünk abba az épületbe is, aminek egy mérete lyuk van a tetején, mégsem esik be az eső. Ő a Pantheon, ami az Istenek tiszteletére épült.


Az ókori Róma emlékei közül pedig a legnevesebbek jönnek, elsők közt a Forum Romanum. Ez az ókori város fő gyülekezési helye volt, piacokkal, közintézményekkel. Elképesztő, hogy oly sok évvel ezelőtt milyen hatalmas épületeket húztak fel, mindenütt kőtömbök, márványoszlopok, szobrok. Olyan technikákat alkalmaztak, amik a mai építkezések alapjait szolgálják, az embernek néha a lélegzete is elállt. És nem csak a melegtől:)

És hát a Colosseum... Nem is olyan régen láttam egy filmet valamelyik ismeretterjesztő csatornán, ami kellően felkeltette az érdeklődésemet. Nem is csoda, hiszen egy 50.000-80.000 ember befogadására képes építményről beszélünk, ami a mai sportlétesítmények alaprajzaként szolgál sok tekintetben, egy olyan építmény, amelyben majd' félmillió ember veszítette életét a különböző gladiátor harcokban. Ja, és I.sz. 80-ban készült el, nagyjából 10 év alatt. Nem semmi. Az alábbi szavakat ismételtem miközben körbejártuk: hatalmas, óriási, te jó ég, ez nagyon nagy, micsoda anyagok, elképesztő, milyen kicsik azok az emberek, akik a másik oldalon vannak, mint a hangyák...:)
Kívül:


Belül:

Hogy valamelyest a divat világához kapcsolódjunk, egy kiállításon kor öltözködési stílusát is megörökítettem. Ki tudja, egyszer még jól jöhet:)


És a végére hagytam a kedvencemet. Sok-sok római film (főként romantikus vonalon) alapvető eleme. A Trevi-kút. Bizonyára ismeritek a babonát: egy pénzérmét kell a jobb kezeddel a bal vállad fölött a vízbe dobni, ez pedig biztosítja, hogy még visszatérsz a városba. Nem bíztam a véleltlenre, bedobtam egy párat, biztos ami biztos:) Nagyon tetszett a nyüzsgés, a vízcsobogás, a világítás, a hangulat... és a finom fagyi, ami a közelben kapható:)




3 nap gyaloglás, heveny derék-talp-lábszár-hát-stb fájdalom ellenére is azt mondom, ezt látni kell!

2 megjegyzés:

  1. Róma örök, és azt hiszem az élmény is amit nyújt! Idén nekem is volt szerencsém hozzá, azóta nem tudok tőle elszakadni. Jó volt olvasni az élményeidet! :)

    VálaszTörlés
  2. Menni akarok! Olyan jó, hogy eljutottál és ezt meg is osztottad velünk. Irigy vagyok, de örülök, hogy Neked sikerült ott lenned :) Gyönyörűek a képeid. :)

    VálaszTörlés