2011. május 30., hétfő

Hétfői tervek 3.

Már a harmadik hét indul a blog életében. Rájöttem, hogy jó dolog irkálni a saját kis miliőmről, olvasgatni más gondolatait, ötleteit, gondját baját. Ez mind szép szép és jó, de aztán az embert elkezdi érdekelni, hogy vajon ki olvassa azt, amit kreál. Igen, van az a bizonyos statisztika fül. Fészbúkon, blogon, mindenhol. Én az utóbbi napokban kicsit rákattantam, hogy honnan néznek, mit néznek, hányszor... A heti tervem, hogy ezt a statisztika gombot elfelejtem megnyomni:)
A másik dolog, amin elgondolkodtam a Meska. Bő fél éve vagyok tagja, olvastam már róla sok jót, és kb ugyanennyi rosszat. Az elmúlt héten körbejárt egy levél a szerkesztőktől, hogy azok a boltok, amelyekben nincs elég személyes tartalom, vagy azok a termékek, amik helytelenül vannak feltöltve, rossz fotóval, rossz darabszám/árral azok letiltásra kerülnek. Ez utóbbi oké, azért mindenki el tudja dönteni, hogy egy adott szabálynak megfelelően tölti-e fel a termékeit, jó helyre írja-e a jellemzőket, éles, jól látható fotót készít-e róla. Számomra ez egyértelmű. De azt ki határozza meg, hogy mi számít kellően egyedinek? Hogy miben van elég hozzáadott érték, és hol van a határ, ami alatt már nem szerepelhet a kínálatban? Szerintem ez sajnos nagyon szubjektív dolog, és bár látva, hogy tényleg van egy-két silány fotó, egy-két számomra hasznavehetetlen dolog,  de ezeket általában lelkes emberek készítik, azért hogy megpróbáljanak örömet okozni másoknak, akiknek az adott termék tetszik... Nagy dilemma.

Na de a lényeg, elkészültek az újabb ékszerek, sok hozzáadott értékkel, lelkesedéssel, új ötletekkel, amik a héten várhatóan lencsevégre kerülnek, és a nagyvilág elé. Éljen:)


Az egyik új kedvenc. Igazi nyári darab: tengerpartra, Balaton-partra, medencepartra, esküvőre, fesztiválra (csak ki ne tépje valaki a füledből)...

2011. május 28., szombat

SzerencseSzombat

Elérkezett a blog történetének második eredményhirdetése. Ismét köszönöm mindenkinek a részvételt, nagy örömmel tölt el, hogy milyen lelkes kis tábor gyűlt (gyűlik) össze:)

A tegnap estét, amellett, hogy jegyzeteltem a játékosok nevét, alkotással töltöttem. Már írtam róla, hogy megérkezett a bűvös amerikai csomag, és végre akadt egy kis időm, hogy leüljek, bekapcsoljak valami jó kis zenét, és nekilássak a sok szépség elkészítésének. 
Mutatok egy képet, mit jelent számomra a bőség zavara:

(A képek nem a legmesteribbre sikeredtek, de csak a telefonom volt a közelben)

Megrendeléseket és újdonságokat is készítettem, elkapott az ihlet, így szinte egy pillanat alatt elröppent az egész este... Aztán kezdett letisztulni a kép, és szépen sorban elkészült minden /na jó, nem minden, mert még rengeteg alapanyag maradt, de legalábbis amiket terveztem/

A 14mm-es Rivoli kristályok, ezüstös nyaklánccal:


Aztán a Bermuda Blue csepp fülbevaló, egy picit másként, mellette pedig a gyönyörűen csillogó piros-fehér-zöld Briolette kristályokból készült csüngő fülbevaló:



A végén pedig készítettem egy teljes képet a tegnapi "eresztésről". A teljesség igénye nélkül szerepel rajta a Pegasus kollekció kis és nagy változata, a kis Briolette cseppek arany, áttetsző, zöld, rózsaszín és kék színben, az igazán nyárias Blue Zircon szívek fülbevaló és medál formában, valamint az új színek közül a Silver Shade szív nyaklánc...


Hamarosan fotózom őket, és kerülnek a Meskára. Mivel kísérleti jelleggel csak néhány darabot rendeltem, így az ékszerek száma korlátozott, tehát ha valami nagyon megtetszik valakinek, akár itt is jelezheti és lecsaphat rá:)

Na de most térjünk rá a lényegi részre, lássuk ki a szerencsés nyertes. A múltkorihoz hasonlóan a neveket kigyűjtöttem a linkekről, sorba szedtem, és random.org barátommal megejtjük a nyertes szám kihúzását.

Íme a jelentkezők:

1. Bíró Andrea
2. Albelné Hoksári Éva
3. Murvai Mariann
4. Bíró Imola
5. Papp Éva
6. Kántor Adrienn
7. Tóth Leila
8. Takács Jusztina
9. Keliger Szandra
10. Ferencz Viktória
11. Muhari Panni
12. Tóth Bea
13. Varga Lilla
14. Hegedűs Dóra
15. Witmann Helga
16. Vagra Tünde
17. Murvainé Icus
18. Gősi Gabriella
19. Gazsó Adrienn
20. Márjánovics Diána
21. Okina
22. Zádor Edina
23. Halmavánszki Edina
24. Mészáros Jucus
25. Vidéki-Keliger Dániel
26. Keszler Kinga
27. Zömblik Mónika
28. Dr. Gyémánt Kinga
29. Török Zita

Akár hogy is nézem, ez bizony 29 versenyző! Nagyszerűek vagytok, köszönöm mindenkinek! Szívem szerint mindenkinek küldenék valami apróságot, de mint tudjuk, csak egy valaki nyerheti meg az 5000 Ft-os utalványt!

Ő pedig nem más, mint:

A 12-es sorszámú TÓTH BEA!!!! Kérlek jelentkezz a linadesign27@gmail.com címen, hogy megbeszélhessük a részleteket!

Akik most nem jártak sikerrel ne szomorkodjanak, hiszen még 3 napig 10% kedvezménnyel tudják megvásárolni a hőn áhított ékszert a Meskáról!


http://meska.hu/Shop/index/5036


Szép hétvégét Mindenkinek!

2011. május 24., kedd

77.

Ahogy ígértem, itt az újabb játék:)  Mivel olyan jól sikerült az előző, így azt gondoltam, a szabályok maradjanak változatlanok.

Tehát:
1. Lájkold a Linadesign FB oldalát!
2. Lájkold a játékról szóló linket szintén a FB-on, ha kedved tartja, kommentelj!
3. Oszd meg, hogy minél több emberhez eljusson!

Péntek éjfélig várom a jelentkezőket, a nyertest pedig szombaton fogom kihirdetni! 

A lényeg, az AJÁNDÉK pedig egy 5000 Ft értékű vásárlási utalvány, amit a Meska boltban található ékszerekre lehet felhasználni!



 Óra indul:)

2011. május 23., hétfő

Hétfői tervek 2.

Szorgosan összegyűjtöttem, mik a teendők a hétre, és már nagyon vártam, hogy Vadjutka blogjában közzé is tehessem. Valahogy szeretem az ilyen rendszerezős dolgokat, amik keretet adnak a hétnek, a feladatoknak, az életnek...
Ma reggel "lezavartam" az első játékot, ami a blogban és a FB-on egyaránt zajlott. Azért írom kicsit fellengzősen, hogy "lezavartam", mert a tekintve a szerény rajongó tábort (akik viszont annál keményebb magot alkotnak:) ), kitűztem egy számot, amit kedvelésekkel lehetett elérni, magam sem gondoltam, hogy pár órával később már nagyban sorsolni fogok... A nyertes pedig megvan, már jelentkezett, örült, úgyhogy a heti tervek egyike már meg is valósult. Jól indul a hét, na:)
És itt nem állunk meg, hiszen még valamikor 30-40 főnél ígértem, hogy a bűvös 77 szám elérése esetén lesz egy ajándék. Na de mivel semmi sincs ingyen, ezt is egy kis játék keresetén belül lehet megnyerni. A pláne pedig az, hogy az új nyeremény abból az Amerikából származó csomagból kerül kisorsolásra, amit a múlt héten hozott a postás. 

A hét többi feladata is ehhez kapcsolódik: szépen lassan feldolgozni, tervezni, fotózni, feltölteni a Meskára...

A közeljövőben megvalósítandó tervem pedig egy WAMP-ra történő ellátogatás, melyről remélhetőleg sok-sok emlékkel térek haza, és végre belecsöppenhetek ebbe a rendkívül kedves, barátságos és szimpatikus alkotói körbe!

Kreatív hetet mindenkinek!:)

And the winner is...

Először is szeretném megköszönni a nagy hatásfokú aktivitást! Reméltem, hogy ma meglesz a bűvös 13, de a fene gondolta, hogy már 13 óra előtt nyertest fogok hirdetni:)

Eddig csak más blogokon láttam, hogyan zajlik ez, az én módszerem a következő: egy listába szedve felírom azon kedves hölgyek és urak nevét, akik részt vettek a játékban, majd a random.org-ot hívom segítségül, amit valahogy igyekszem ide beilleszteni:)

Szóval:

1. Muhari Panni
2. Keszler Kinga
3. Kálmán István
4. Farkas Adrienn
5. Kordik Gabriella
6. Halmavánszki Diána
7. Keliger Szandra
8. Török Zita
9. Zömblik Mónika
10. Mészáros Jucus
11. Vidéki-Keliger Dániel
12. Mészáros Dóra
13. Csőke Dóra
+1. Vidéki János


Tehát, aki a szabadon választható fülbevalót nyerte nem más, mint Török Zita! Gratulálok, kérlek jelentkezz a linadesign27@gmail.com címen, hogy a részleteket megbeszélhessük! :)))

De! Senki se csüggedjen, mert ahogyan azt már korábban jeleztem, 77 fő elérésekor egy újabb játékot terveztem... Mindez azonban múltidő, mert elértük a 77-et, úgyhogy egy szusszanás után már jön is a következő lehetőség, hogy valaki egy csodaszép ékszert nyerjen! 

Te mit szeretnél?

JÁTÉK

Ígértem tegnap a FB oldalon, hogy aki ma résen van, az jól járhat. Nos mi másról is lehetne szó, mint egy jó kis játékról! Nem is kell mást tenni, mint:
1. Lájkold a Linadesign FB oldalát!
2. Lájkold a játékról szóló linket szintén a FB-on!
3. Oszd meg, hogy minél több emberhez eljusson!


Amint 13 lájkot kapott a link, máris indul a sorsolás! Szóval megéri sietni, a nyerési esély igen magas, nem kell több száz vagy több ezer lájkolóval osztozni, csupán 13 ember között fog eldőlni:)

Ja, és hogy mi az ajándék? Egy pár tetszőleges színben választható kis szív alakú fülbevaló a Meska oldalamról: http://meska.hu/Shop/index/5036



 Hajrá, hajrá! :)

2011. május 21., szombat

Tiszta Amerika!

Pár héttel korábban feladtam első amerikai megrendelésemet. Találtam ugyanis egy oldalt, ahol óriási a Swarovski kristályok választéka. Igazi kánaánt éreztem, mikor rábukkantam erre a forrásra. Aztán hosszas gondolkodás, számolgatás után úgy döntöttem, belevágok. Igyekeztem úgy válogatni a formákat és a színeket, hogy zömében újdonságok legyenek, olyanok, amiket itthon nem tudok beszerezni, mert szeretném bővíteni, színesíteni a kínálatot. 
És a héten végre megérkezett (hozzáteszem simán belefértek a 8-10 business day-be, utalás-értesítés-postázás teljesen profi)... Az egész úgy indult, hogy értesültem róla, hogy cipősdoboz nagyságú dobozban érkezett. Hát egyből gondoltam, hogy bár sokmindent várok, na de azért egy cipősdoboz... vajon hány rétegbe van betekerve a sok kincs?:)
 Aztán mikor már face to face voltunk, én és a doboz, nem bírtam magammal. Kicsit olyan volt, mintha a forró májusban ünnepelném a karácsonyt:) Minden egyes kristály külön becsomagolva, gondosan, logóval ellátott szivacsos kipárnázott dobozban. És soksoksok dobozka szebbnél szebb csillogó kristályokkal:) 
A fantáziám persze beindult, fejben már szinte mindent elkészítettem, felhasználtam és le is fotóztam:) Már csak az van hátra,hogy ezt a valóságba is átültessem!
 Hamarosan mindezt néhány fotóval is alátámasztom, addig pedig jöjjön egy nagyon kedves medál, amiből saját magamnak is készítettem, annyira szép, de egy megtalálható a Meskán is, annak, aki minél előbb lecsap rá!

További kellemes hétvégét mindenkinek!

2011. május 16., hétfő

Hétfői tervek

A tegnapi indulás után sok-sok teendő van még, melyet Vadjutka "hétfői tervek / monday plans" ötlete alapján szeretnék ide rendszeresíteni.
Nagyon jó ötletnek tartom, mert ha az ember hétfőn átgondolja, hogy mik a teendői a hétre, netán papírra is veti (ahogy én ezeket korábban már tettem), akkor jó érzéssel lehet őket kipipálni, amint valamit sikerült elvégezni. Ezek szólhatnak a kreatív tervekről, de olyanokról is, mint bármilyen hétköznapi feladata a ház körül, vagy ügyintézés, vásárlás, netán egy kis tervezett pihenés beiktatása.
Az én terveim a hétre az induló bloggal kapcsolatosak... Szeretnék például logót elhelyezni valahol, illetve a saját profilomat csinosítani, olyanra szabni, amit elképzelek. A tegnapi munka elég jól sikerült szerintem, de azért van még mit tenni. 
Ha van ötletetek, nagyon szívesen várom!

Linda

2011. május 15., vasárnap

Az első...

Nos, hosszas kínlódás után nagyjából sikerült megcsinálnom az alap oldalt, ami persze még sok frissítésre, fejlesztésre szorul, de ismerjük a mondást: "kicsi, béna (még), de az enyém" :)


Szóval köszöntök mindenkit!

A blogok feladata az, hogy olyan embereket vonzzon magához, akiket érdekel amiről maga az iromány szól. Pár hónapja szorgosan és érdeklődve figyelek, olvasok, hogy mitől is jó, mitől is lebilincselő egy-egy bejegyzés. Ötleteim vannak bőséggel, nincs más hátra, minthogy ezeket megosszam veletek, kedves olvasók!

Kívánok jó olvasgatást, érdemi hozzászólásokat, jó hangulatot, sok örömet:)


Linda